Városlista
2025. január 7, kedd - Attila

Hírek

2011. December 23. 07:07, péntek | Kék hírek
Forrás: mno.hu/MTI

Csaknem megölte unokaöccsét

Csaknem megölte unokaöccsét

Életveszélyt okozó súlyos testi sértés miatt indult nyomozás egy 15 éves fiú ellen, aki bántalmazta másfél éves unokaöccsét Szolnokon – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön.

Pásztorné Kovács Ágnes tájékoztatása szerint a kisgyermeket szerdán súlyos, életveszélyes állapotban szállították kórházba. A rendőrség azt követően kezdte keresni a kisfiú 15 éves unokabátyját, akit végül az elkövetés helyszínén, az ágyneműtartóban találtak meg.

A százados hozzátette, hogy a fiatal – akit egyébként eltűnés miatt köröztek, miután megszökött a fóti nevelőintézetből – kihallgatása során beismerte a bűncselekmény elkövetését. A nyomozóknak elmondta: az elmúlt időszakban többször is bántalmazta másfél éves unokaöccsét.

A fiút őrizetbe vették és kezdeményezték az előzetes letartóztatását. A rendőrség jelenleg szakértők bevonásával vizsgálja az ügy körülményeit, így arra is keresik a választ, miért és milyen módon bántalmazta áldozatát a fiatalkorú gyanúsított.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Január 02. 08:47, csütörtök | Kék hírek

Legalább tíz embert megölt a montenegrói ámokfutó, aki önmagával is végzett

Legalább tíz embert, köztük két gyermeket ölt meg, majd önmagával is végzett az ámokfutó, aki a montenegrói Cetinjében lövöldözött szerdán - közölte Danilo Saranovic montenegrói belügyminiszter.

2024. December 31. 09:17, kedd | Kék hírek

Rendőrség: csak szakértő eladótól vegyen mindenki tűzijátékot

A balesetek megelőzése érdekében piacokon, kapualjakban, magánimportból nem, csak szakértő, engedéllyel rendelkező eladótól vásároljon mindenki tűzijátékot!

2024. December 30. 09:42, hétfő | Kék hírek

Egyre több vasutast ér atrocitás

Idén is nőtt a MÁV-csoport közfeladatot ellátó munkavállalóival szembeni bántalmazások száma - közölte a vállalat vasárnap az MTI-vel.

2024. December 27. 08:27, péntek | Kék hírek

Holtan találták a szlovén Kamniki-Alpokban eltűnt magyar túrázót