Városlista
2024. szeptember 30, hétfő - Jeromos

Hírek

2017. Augusztus 26. 21:13, szombat | Helyi
Forrás: http://www.dombomedia.hu

Együtt tesznek a közbiztonság javításáért

Együtt tesznek a közbiztonság javításáért

A Dombóvári Rendőrkapitányság augusztus 22-én közbiztonsági fórumot tartott, melyen a város vezetői, valamint az intézmények képviselői vettek részt.

Az összejövetelen Tolna megye új rendőr főkapitánya, Szabó Csaba ezredes is jelen volt.

A megjelenteket Végh Lajos alezredes, a helyi rendőrkapitányság vezetője köszöntötte, aki elmondta, hogy 2013 óta minden évben megtartják ezt a fórumot. Kiemelte, hogy a város közbiztonságának javítása érdekében szükség van az önkormányzattal és az intézményekkel való rendszeres kapcsolattartásra.
A résztvevők előbb átbeszélték a bűnügyi problémákat, majd a rendőrök azt ismertették, hogy milyen feladatokat látnak el nap, mint nap és hogyan teljesítettek az elmúlt 7-8 hónapban. Szóba került a tanévkezdés is. A járőrök a tanítási napokon reggelente ellenőrizni szokták az oktatási intézmények felé tartó gyerekek közlekedését és jelenlétükkel próbálják megakadályozni a gyalogátkelőhelyeknél a baleseteket.
A folytatásban a közbiztonsági fórumon megjelentek kitértek a hajléktalanok helyzetére is, mivel szeptember végén az önkormányzat bezárja az éjjeli menedékhelyet.
- Csak a 30.000 feletti lakosszámmal rendelkező településeknek kötelező fenntartaniuk krízisközpontot, városunk nem tartozik ezek közé - mondta Kiss Béla, a szociális ügyekért felelős alpolgármester. - A megoldást nehezen találjuk meg, mindenestre az Egyesített Szociális Intézmény - mely a hajléktalanellátó egységet üzemeltette - felvette a kapcsolatot a pécsi Támasz Alapítvánnyal, hogy befogadói megállapodást kössenek. A civil szervezet ezt előzetes egyeztetés alapján vállalta is és amennyiben nagy hidegek lesznek, akkor az a 12 ember, aki eddig Dombóváron igénybe vette a szolgáltatást, a baranyai megyeszékhelyen tud menedékre lelni.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Szeptember 30. 10:00, hétfő | Helyi

Újabb testépítő világbajnoki címet szerzett Gasparics Zoltán

Gasparics Zoltán az IBFA szövetség által Olaszországban, Pomeziaban évente megrendezett 27. Mr. & Ms. World IBFA testépítő világbajnokságon kategóriájában világbajnoki címet szerzett.

2024. Szeptember 30. 08:24, hétfő | Helyi

Sportágválasztót rendeztek Dombóváron

A sportegyesületek lelkesedése, az iskolák magas számú részvétele igazán kiváló hangulatot teremtett a város legnagyobb sporteseményén, nagy nyüzsgés volt az Újvári Kálmán Sporttelepen és a Farkas Attila Uszoda udvarán.

2024. Szeptember 27. 14:12, péntek | Helyi

Parkoló autóra esett egy hatalmas faág Dombóváron

Személyautónak és áruház épületének támaszkodott egy fa 12 méteres letört ága csütörtök délben Dombóváron, egy Hunyadi téri áruház parkolójának bejáratánál.

2024. Szeptember 27. 08:40, péntek | Helyi

Tieger Endréék a Családi körben a Nemzeti Vágta előtt

2024. október 4-6. között rendezik a Nemzeti Vágtát, amelynek fogatversenyét ötször nyerte meg korábban Tieger Endre a Sütvényi Ménes színeiben.