Hírek
2011. December 20. 13:45, kedd |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Elfogadták a köznevelési és törvényt, megszűnt a rokkantnyugdíj
Az Országgyűlés elfogadta az új köznevelési törvényt, amelynek értelmében minden iskola állami fenntartású lesz, az önkormányzatok működtetésre szerződhetnek vissza.
A jogszabály három éves kortól teszi kötelezővé az óvodába járást, a tankötelezettség korhatárát ugyanakkor 18 évről tizenhatra csökkenti, emellett választható oktatási formaként meghatározza az egész napos iskola feltételeit is. A tanulók a jövőben csak ötven óra közösségi munka után vehetik kézhez érettségi bizonyítványukat.
Törvény rendelkezhet az utcán vagy szórakozóhelyen éjszakázó gyerekek felügyeletéről is. Az Országgyűlés többsége támogatta, hogy a családvédelmi törvényben rögzítsék: a szülők kötelessége - külön jogszabályban foglaltak szerint - gondoskodni kiskorú gyermekük felügyeletéről, ha az éjszaka közterületen vagy szórakozóhelyen tartózkodik.Ennek kimondását a parlament ifjúsági bizottsága javasolta, arra hivatkozva, hogy a közterületen, illetve szórakozóhelyen éjszaka felügyelet nélkül eltöltött időben 'számos gyermek válik bűncselekmény áldozatává vagy elkövetőjévé'. A családvédelmi törvényről várhatóan következő ülésén dönt a parlament.
Az Országgyűlés elfogadta a rokkantellátás átalakításáról szóló törvényt is. A megváltozott munkaképességűek a következő évtől két típusú ellátást kaphatnak: rehabilitációsat vagy rokkantságit. Rokkantsági nyugdíjat a jövőben nem állapítanak meg. A ma rokkantsági nyugdíjban részesülők közül a nyugdíjkorhatárt már betöltöttek változatlan mértékben kapnak nyugdíjat - írja a Népszava. Az I. és II. rokkantsági csoportba tartozók, valamint a III. csoportba soroltak közül az öregségi nyugdíjkorhatárt öt éven belül betöltők nem nyugdíjat, hanem rokkantsági ellátást kapnak a jövőben. Azokat a most rokkantsági nyugdíjban, átmeneti járadékban, rendszeres szociális járadékban részesülőket, akik az eddig felsoroltak közül egyik körbe sem tartoznak, felülvizsgálatra hívják majd.
Akinél azt állapítják meg, hogy a foglalkozási rehabilitációja nem javasolt, a továbbiakban is a felülvizsgálat előtti mértékben kapja majd a rokkantsági ellátását. De ha a komplex felülvizsgálaton a beteg foglalkoztatási rehabilitációját javasolják, a jövőben csak rehabilitációs ellátást kaphat, ami a rehabilitáció időtartamára, de legfeljebb három évig jár. Azt nem tudni, mi alapján születik meg az 'ítélet'.
A jelenleg 40-50 százalékban egészségkárosodottak egységesen 28 ezer 720 forintra számíthat januártól. Azok pedig, akik 50-70 százalékos egészségkárosodottak, 57 ezer 440 forintra lesznek jogosultak. Akiknek foglalkoztathatósága rehabilitációval helyreállítható, a megrokkanás előtti átlagjövedelem 35 százalékát kaphatják.
OrientPress Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 22. 08:51, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor szerint Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
2024. December 22. 08:47, vasárnap | Belföld
A TEK egységei jelen vannak a karácsonyi vásárokban
A Terrorelhárítási Központ (TEK) egységei jelen vannak a vidéki és a fővárosi karácsonyi vásárokon, így a Szent István-bazilika és a Vörösmarty tér környékén is - közölte a szervezet szombaton az MTI-vel.
2024. December 21. 09:04, szombat | Belföld
637 200 forint volt a bruttó átlagbér októberben
Októberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 637 200 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 438 900 forint volt.
2024. December 21. 09:02, szombat | Belföld
Orbán Viktor üdvözölte Románia schengeni csatlakozását
Mi, magyarok már régóta abban voltunk érdekeltek, hogy Románia velünk a schengeni övezetben legyen és velünk együtt élvezze annak az előnyeit.