Hírek
2011. November 15. 14:01, kedd |
Helyi
Forrás: Dombóvári Rendőrkapitányság
Előzetesben a zsarolással is gyanúsított gyulaji uzsorás
Egy gyulaji sértett feljelentése alapján indult nyomozás az ellen a helyi férfi ellen, aki a rendelkezésre álló adatok alapján többeknek adott kölcsön kisebb összegeket 100%-os kamatra, kihasználva szorult helyzetüket.
A kamatos kamat megfizetése súlyos nélkülözésbe kényszerítette az amúgy is nehéz, szinte kilátástalan helyzetben lévő családokat.
Amennyiben akadozott a visszafizetés, és nem teljesítették a törlesztést a megadott határidőre az érintett családok, a 47 éves gyanúsított tettlegességgel fenyegetőzött, és köztudott volt róla, hogy baseballütőt hord magával az autójában.
Nem riadt vissza attól sem, hogy követelését hangosan az utcán közölje a fizetni képtelen sértettel, vele pénztárcáját elővetette és átvizsgálta annak tartalmát, így győződve meg arról, hogy az adós tényleg nem tud fizetni, mert nincs miből.
Az ügyben kihallgatott sértettek és tanúk vallomása alapján házkutatást foganatosítottak a nyomozók november 10-én a férfi lakásán. Több olyan feljegyzést és iratot foglaltak le, melyek a tanúk és a sértettek vallomását támasztják alá. Lefoglalták továbbá az ominózus baseballütőt is a gyanúsított járművéből.
A nyomozás adatai alapján kétrendbeli zsarolás bűntett és öt rendbeli uzsora-bűncselekmény bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a büntetett előéletű gyulaji férfit, akit ezt követően őrizetbe vettek. A bíróság november 11-én elrendelte előzetes letartóztatását.
A zsarolás bűntett alapesetben 5 évig, az uzsora-bűncselekmény elkövetője 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 20. 15:24, péntek | Helyi
35 dombóvári sportoló kapott elismerést a Sportgálán
Második alkalommal ünnepelték Sportgála keretében a legkiválóbb dombóvári sportolókat.
2024. December 18. 09:55, szerda | Helyi
Megbízható agrár-szaktanácsadás már 20 éve Dombóváron
A Dél-Dunántúl Területi Szaktanácsadó Központja a gazdák szolgálatában.
2024. December 17. 08:20, kedd | Helyi
Egy aranylón csillogó ezüstérem és sok-sok atlétapalánta a régiós versenyen
A Dél-Dunántúli régió U10-es és U12-es korosztályának csapatversenye került megrendezésre a bonyhádi Atlétika Centrumban.
2024. December 14. 14:17, szombat | Helyi
Rangos elismerést vehetett át Klotcz István, a Fortuna Étterem tulajdonosa
Az Aranyvilla díj a vármegye kiemelkedő vendéglátóhelyét illette.