Városlista
2024. december 22, vasárnap - Zéno

Hírek

2016. November 09. 16:04, szerda | Helyi
Forrás: www.facebook.com/dombomedia.hu

Felújításokra és korszerűsítésekre készülnek Dombóváron

Felújításokra és korszerűsítésekre készülnek Dombóváron

Sajtótájékoztatót tartott Szabó Loránd polgármester az október 27-i testületi ülés legfontosabb napirendi pontjairól.

A dombóvári labdarúgó utánpótlás egyesület TAO támogatásból szeretne két beruházást indítani, ezekhez 30 százalékos önerő szükséges. Mivel nincs elegendő fedezetük, az önkormányzat segítségét kérik. Az egyik beruházás a
HEMI tornacsarnokának a padlózatát és öltözőit érinti, ezek felújítását szeretnék megvalósítani. A másik az ifjúsági sporttelepen történne, ahol szintén az öltözőket szeretnék modernizálni, illetve a fűtésrendszert korszerűsíteni. Erre a beruházásra összesen 18 millió forintot szánnának.

A polgármester kitért a Tinódi Ház Majoros termére is, mivel a helyiség kihasználtsága nem megfelelő. Ezért döntött a képviselő-testület arról, hogy Dunai József építészmérnök segítésével egy galériát terveznek, amely állandó kiállítások helyszíne lenne. Napirendre került a színházterem padlózatának állapota is, amelyet szeretnének kicserélni, ez körülbelül 6 millió forintos kiadást jelent.

A Tinódi Ház előtt álló neves Pogány mitológia szobor is megkopott, a testület közel 1 millió forintot különített el a felújítására.

Kiemelte Szabó Loránd a natúrpark létrehozására irányuló kezdeményezést. Ez egy olyan nagy kiterjedésű terület lenne, amelynek célja a természeti-táji örökség megőrzése, de szorosan kapcsolódik hozzá a szemléletformálás is, valamint
a vidékfejlesztés és a turizmus. A polgármester, mint mondta, a jövő évi Város napján már arról szeretne beszámolni, hogy elnyerték a natúrpark címet.

Szabó Loránd beszélt a térfigyelő rendszerekről is. Kiemelte: több kamerát fognak felszerelni a városban, ezek 10 újabb ponton segítenek a közlekedés- és közbiztonság fenntartásában. A most üzemelő kamerák beváltották a hozzájuk fűzött reményeket, a hatóságoknak nagy segítséget jelentenek a bűnügyek és szabálysértések felderítésében.
Kiemelte a polgármester az illegális hulladéklerakás szankcionálását, és leszögezte: ezeket az eseteket ezentúl sokkal szigorúbban fogják kezelni.

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 20. 15:24, péntek | Helyi

35 dombóvári sportoló kapott elismerést a Sportgálán

Második alkalommal ünnepelték Sportgála keretében a legkiválóbb dombóvári sportolókat.

2024. December 18. 09:55, szerda | Helyi

Megbízható agrár-szaktanácsadás már 20 éve Dombóváron

A Dél-Dunántúl Területi Szaktanácsadó Központja a gazdák szolgálatában.

2024. December 17. 08:20, kedd | Helyi

Egy aranylón csillogó ezüstérem és sok-sok atlétapalánta a régiós versenyen

A Dél-Dunántúli régió U10-es és U12-es korosztályának csapatversenye került megrendezésre a bonyhádi Atlétika Centrumban.

2024. December 14. 14:17, szombat | Helyi

Rangos elismerést vehetett át Klotcz István, a Fortuna Étterem tulajdonosa

Az Aranyvilla díj a vármegye kiemelkedő vendéglátóhelyét illette.