Hírek
2015. November 19. 08:06, csütörtök |
Helyi
Forrás: Tolna Megyei Önkormányzat
Fókuszban a helyi termékek
Tolnai megyei állomásához érkezett a 2015 - Helyi termék éve szakmai fórumsorozat, amelynek résztvevőit Ribányi József alelnök köszöntötte a szekszárdi piacon.
Az idei esztendőt a Földművelésügyi Minisztérium nyilvánította a helyi termékek évének, hogy ezzel is ösztönözze azok előállítását és fogyasztását. Az országos rendezvények segítenek abban, hogy a helyi termékeket előállító emberek megismerjék lehetőségeiket, és szakmai információkat szerezzenek.
A szerdai eseményt a piacon található Placc-Ifjúsági Közösségi Térben rendezték meg. A helyszínre utalva Ribányi József elmondta: a megyeszékhelyen immár egy korszerű építmény áll rendelkezésünkre, s ez a piac nem csupán egy kereskedelmi helyszín, hanem élettel is megtölti a város szívét. Ezen a helyen szó szerint minden földi jót megtalálnak az emberek, ami fontos a vásárlóknak és a gazdáknak, kereskedőknek egyaránt – tette hozzá.
Az alelnök kijelentette: többek között azért is érkezett örömmel a fórumra, mert a rendezvény szellemisége, célja egybevág a megyei közgyűlés elképzeléseivel, azaz a helyi agrárgazdaság épülését szolgálja. Tolna megye léte és gyarapodása a mezőgazdaságtól függ leginkább, ezért is fontos, hogy a kiváló minőségű helyi termékeket minél többen megismerjék. Mint elmondta: a helyi termékek számunkra helyi értékek is egyben.
A fórumon a NÉBIH és a Földművelésügyi tárca szakértői tartottak előadásokat; szó esett többek között az élelmiszer-értékesítés feltételeiről, a helyi termelői piac nyitásával és üzemeltetésével kapcsolatos tudnivalókról, eredetvédelemről és a védjegyekről, valamint az adózással kapcsolatos általános információkról.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 27. 14:12, péntek | Helyi
Parkoló autóra esett egy hatalmas faág Dombóváron
Személyautónak és áruház épületének támaszkodott egy fa 12 méteres letört ága csütörtök délben Dombóváron, egy Hunyadi téri áruház parkolójának bejáratánál.
2024. Szeptember 27. 08:40, péntek | Helyi
Tieger Endréék a Családi körben a Nemzeti Vágta előtt
2024. október 4-6. között rendezik a Nemzeti Vágtát, amelynek fogatversenyét ötször nyerte meg korábban Tieger Endre a Sütvényi Ménes színeiben.
2024. Szeptember 26. 09:04, csütörtök | Helyi
4 arany- és 2 bronzérmet nyert a Dombóvári Karatesuli csapata
Huszonhat egyesület 200 indulója lépett tatamira a X. Szerencs Kupán, ahol erdélyi résztvevők mellett szerepelt négy fővel a Dombóvári Karatesuli csapata.
2024. Szeptember 25. 08:55, szerda | Helyi
50 éves érettségi találkozó a dombóvári gimnáziumban
2024. szeptember 21-én tartották 50. éves érettségi találkozójukat az 1974. május 11-én elballagott IV. D. osztály tanulói az akkori Gőgös Ignác (ma: Illyés Gyula) Gimnáziumban.