Hírek
2021. Március 24. 16:16, szerda |
Bulvár
Forrás: infovárosok
Kamiont húz és jótékonyságra buzdít a Ferencváros örökös bajnoka
Az FTC négyszeres futballbajnoka alkalmi erősemberként bizonyította, a lényeg, hogy sportolj – bármit!
Rendkívüli élményben volt része a Ferencváros volt futballistájának, Keller Józsefnek, aki a CESA® Téli Strongman Liga döntője meghívottjaként, erősemberek közt tehette próbára a képességeit. A négyszeres magyar bajnok, Bajnokok Ligáját is megjárt védő kamiont húzott, 20 kilós bárdot tartott – bizonyítva, tényleg mindegy, hogy az ember milyen sportot választ, a lényeg, hogy mozogjon a világjárvány idején is.
Március közepén Cegléden rendezték a Közép-Európai Erősember Szervezet, azaz a CESA téli ligájának döntőjét. A viadalon pedig extra résztvevőként Keller József is kipróbálhatta magát. A Ferencváros négyszeres bajnoka bemutató jelleggel próbálkozott meg több számmal – elsőre önmagát is meglepve azzal, milyen sok sikerélményben volt része.
„A legemlékezetesebb és egyúttal a legjobb élmény a kamionhúzás volt. Tévében többször néztem, mindig rendkívül látványos versenyszámnak tűnt. Mondanom sem kell, az idő nem számított, már az óriási pillanat volt, amikor megmozdult mögöttem a monstrum. Igyekeztem minél több trükköt ellesni a profiktól, hogy kell belendíteni a kamiont és hogy tudja az ember minél lentebb tartani a súlypontját. Nagyon jó volt kipróbálni” – idézte fel a Prémium Média érdeklődésére a ma már 55 esztendős sportember a kalandot.
Keller később a bárdtartásban, valamint a lengősúlycipelésben is próbára tette magát, a visszajelzések alapján pedig bánhatja, hogy nem 15-20 évvel korábban találta meg a felkérés: ki tudja, ma már talán az ország erős emberei közt emlegetnék.
„Az egész egy jó móka volt, remek kaland, és egy olyan élmény, amiben manapság sajnos ritkábban van részünk – tette hozzá, utalva a koronavírus-járvány miatti lezárásokra. – Az is volt a célunk, hogy példát mutassunk az embereknek, mindegy milyen lehetőség jön, sportolni érdemes. Egy kis futás, kerékpározás, egy hétvégi nyolc-tíz kilométeres túra a családdal, mindegy is igazából mi, a lényeg a mozgás.”
A volt futballista elárulta, ő személy szerint hétköznaponta futni jár, hétvégente pedig a városszéli túrák megszállottja.
„Nekem is nagyon hiányoznak a közös meccsek, a hírverő rendezvények. Tudom, hogy az emberek manapság nehezebben találnak motivációt a mozgásra, éppen ezért is tartom remek kezdeményezésnek az a virtuális versenyzési lehetőséget, amelyet a Sportolj Bármit! biztosít. Muszáj mozogni, kimenni a szabadba. Mozogni jó, segít megőrizni az épségünket, az egészség a legfontosabb. Főleg most” – biztatta az embereket a lezárások idején is aktív életre.
A Sportolj Bármit kezdeményezés lényege, hogy a résztvevők egy online versengésbe csatlakozhatnak, legyen szó a legkülönfélébb egyénileg űzhető sportágakról. A nevezési díjért cserébe pedig nemcsak oklevéllel, érmekkel lehet gazdagodni, hanem az adakozás élményével is: a díj egy része ugyanis az Országos Mentőszolgálat Alapítványhoz kerül.
„Az egészségügyben dolgozók nagyon megérdemlik a támogatást. Rengeteget dolgoznak, rengeteget mennek azért, hogy nekünk segítsenek. Jó, hogy egy kicsit így vissza is adhatunk számukra” – mondta Keller.
S hogy a ferencvárosi játékosból lesz-e hivatásos erősember?
„Ehhez talán már kicsit késő, de bízom abban, hogy mihamarabb lehetőségem nyílik szurkolóként részt venni egy-egy ilyen versenyen. Amire viszont még ennél is jobban vágyom, az az, hogy újra futballozhassunk, a gálameccseinkkel is némi örömöt hozva az emberek életébe. Jó lenne egy-egy meccs után újra – ha csak tíz percre is – leülni az emberekkel, beszélgetni, nosztalgiázni egy keveset. Hiszek abban, ha mind odafigyelünk, akkor rövid időn belül újra lehetőségünk lesz minderre.”
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 21. 08:51, szombat | Bulvár
Mi ez a dubaji csoki őrület és miért ilyen drága?
2024. December 18. 08:09, szerda | Bulvár
Idén is karácsonyi díszkivilágítást kap a Megyeri híd
Péntektől karácsonyi díszkivilágítást kap a Megyeri híd, amely immár negyedszer változik az ország legmagasabb, száz méteres karácsonyfájává - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-vel.
2024. December 18. 08:08, szerda | Bulvár
Megérkezett a Parlamentbe a betlehemi Születés Templomában meggyújtott Békeláng
Megérkezett a Parlamentbe a betlehemi Születés Templomában meggyújtott békeláng, amelyet a magyar cserkészek küldöttsége adott át az Országházban.
2024. December 13. 07:42, péntek | Bulvár
Egy teljes hónapra leáll a kecskeméti Mercedes gyár
A kecskeméti Mercedes-gyár téli termelési szünetet tart december 18. és január 20. között, a korábbi éveknek megfelelően - közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. az MTI-vel csütörtökön.