Hírek
2017. Július 04. 13:28, kedd |
Helyi
Forrás: Tolna Megyei Önkormányzat
Közgyűlés: új képviselő, új rendőrfőkapitány
Letette képviselői esküjét a Tolna Megyei Közgyűlés pénteki ülésén dr. Perlaki László, aki Süli János miniszteri kinevezése okán került a testületbe.
A paksi bővítésért felelős miniszter azonban nem szakad el teljesen a megyei önkormányzattól, hiszen Megyei Fejlesztéspolitikai Tanácsosi tisztségében továbbra is várja üléseire a grémium – jelentette ki Fehérvári Tamás elnök. Az ülésen véleményezték és támogatták Szabó Csaba ezredes megyei rendőrfőkapitányi kinevezését.
Sor került a költségvetés módosítására is, amelynek egyik oka az európai uniós források általi főösszeg növekedése. Az év elején elfogadott 412 milliós büdzsé közel 176 millió forinttal emelkedett meg.
Dr. Say István, a Tolna Megyei Értéktár Bizottság utóbbi fél éves munkájáról számolt be, megemlítve a múlt pénteken sikeresen megtartott „Vár a megye” – Tolna Megyei Értékek Napját, mint az értékek megjelenítésének egyik kiváló példáját.
A tanácskozás témája volt többek között a Sió projekt is, amelynek megvalósításáról a múlt heti konzorciumi ülésen Ribányi József tájékoztatta a sajtót. Az alelnök elmondta: összesen három ütemben valósul meg a Sió mente fejlesztése, és a több mint 300 millió forintos első projekt 12 kiszálló, öt megálló és egy foglalkoztató központ létesítését foglalja magában.
A napirend utolsó előterjesztését is jóváhagyták, amely a Garay János Gimnázium Centenáriumi Alapítványának 100 ezer forintos támogatását tartalmazta. Zárt ülésen hozták meg a döntést arról, kik érdemesek az idén a megyenapi kitüntető díjakra.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 27. 14:12, péntek | Helyi
Parkoló autóra esett egy hatalmas faág Dombóváron
Személyautónak és áruház épületének támaszkodott egy fa 12 méteres letört ága csütörtök délben Dombóváron, egy Hunyadi téri áruház parkolójának bejáratánál.
2024. Szeptember 27. 08:40, péntek | Helyi
Tieger Endréék a Családi körben a Nemzeti Vágta előtt
2024. október 4-6. között rendezik a Nemzeti Vágtát, amelynek fogatversenyét ötször nyerte meg korábban Tieger Endre a Sütvényi Ménes színeiben.
2024. Szeptember 26. 09:04, csütörtök | Helyi
4 arany- és 2 bronzérmet nyert a Dombóvári Karatesuli csapata
Huszonhat egyesület 200 indulója lépett tatamira a X. Szerencs Kupán, ahol erdélyi résztvevők mellett szerepelt négy fővel a Dombóvári Karatesuli csapata.
2024. Szeptember 25. 08:55, szerda | Helyi
50 éves érettségi találkozó a dombóvári gimnáziumban
2024. szeptember 21-én tartották 50. éves érettségi találkozójukat az 1974. május 11-én elballagott IV. D. osztály tanulói az akkori Gőgös Ignác (ma: Illyés Gyula) Gimnáziumban.