Hírek
2015. Október 02. 17:18, péntek |
Helyi
Forrás: Dombóvár Város Önkormányzata
Önkormányzatok Napja Dombóváron
A Helyi Önkormányzatok Napja alkalmából tartott ünnepségen tüntették ki, illetve emlékeztek meg a dombóvári városházán azokról, akik aktívan vettek részt az önkormányzati munkában a rendszerváltás utáni időszakban.
Negyedévszázados fennállását ünnepelte a magyar önkormányzati rendszer szeptember 30-án.
Ebből az alkalomból a dombóvári városházán tartott ünnepségre hivatalosak voltak az elmúlt huszonöt év polgármesteri, alpolgármesteri, jegyzői és aljegyzői tisztségét betöltők és az önkormányzati képviselők.
Dr Letenyei Róbert jegyző az önkormányzat rendszerének változásáról és annak teendőiről beszélt. Míg jegyző úr szakmai oldalról közelítette meg a témát, Szabó Loránd polgármester e munkának az emberi oldalát helyezte előtérbe. Elmondta, hogy a választott tisztségviselőkre sok esetben más szemmel néznek, pedig a polgármester, a képviselő, a jegyző is ember. S ezt bizonyítandó, néhány olyan történetet tréfás anekdotát mondott el, ami a képviselőktől, bizottsági tagoktól hangzott el.
Az ünnepségen a volt és jelenlegi képviselők áldozatos munkájukért és a köz szolgálatáért díszoklevelet vettek át. Az elmúlt 25 év 64 képviselőjéből 31-en személyesen vették át az elismerést.
A képviselők mellett a hivatal három legrégebbi dolgozóját külön, ajándék és virágcsokor kíséretében köszöntötték.
A rendezvényen az elhunyt képviselőkről, valamint a város egykori jegyzőjéről gyertyagyújtással emlékeztek meg.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 20. 15:24, péntek | Helyi
35 dombóvári sportoló kapott elismerést a Sportgálán
Második alkalommal ünnepelték Sportgála keretében a legkiválóbb dombóvári sportolókat.
2024. December 18. 09:55, szerda | Helyi
Megbízható agrár-szaktanácsadás már 20 éve Dombóváron
A Dél-Dunántúl Területi Szaktanácsadó Központja a gazdák szolgálatában.
2024. December 17. 08:20, kedd | Helyi
Egy aranylón csillogó ezüstérem és sok-sok atlétapalánta a régiós versenyen
A Dél-Dunántúli régió U10-es és U12-es korosztályának csapatversenye került megrendezésre a bonyhádi Atlétika Centrumban.
2024. December 14. 14:17, szombat | Helyi
Rangos elismerést vehetett át Klotcz István, a Fortuna Étterem tulajdonosa
Az Aranyvilla díj a vármegye kiemelkedő vendéglátóhelyét illette.