Hírek
2011. November 28. 13:32, hétfő |
Belföld
Forrás: mno.hu
Szép-remények 2012-re
A jövőre beinduló új rendszerben jóval többet költhetünk pihenésre, hangzott el hétfőn egy budapesti turisztikai konferencián.
Háromféle fő irány látszott követendőnek 2011-ben a béren kívüli juttatások területén: gazdaságfejlesztés, szociálpolitikai kör és az öngondoskodás ösztönzése. Az első a Széchenyi-pihenőkártya (Szép), amelynek egyik célja a belföldi turizmus fejlesztése, itt a piaci kibocsátás mellett döntött a minisztérium. A szociálpolitikai szempontot állami kibocsátással próbálták érvényesíteni, a harmadik, az öngondoskodási pillért a magán-nyugdíjpénztári, életbiztosítási befizetések adták – magyarázta Nemes Andrea, a Nemzetgazdasági Minisztérium főosztályvezetője.
Jóval többet költhetnek vele
2012-től bevezetik az 500 ezer forintos éves felső értékhatárt, a béren kívüli juttatásokat 10 százalékos egészségügyi hozzájárulással terhelték – fejtette ki. A Széchenyi-pihenőkártya igénybevételével 40 százalékot tud majd spórolni az ember a korábbi időszakhoz képest. Forintosítva ez azt jelenti, hogy 150 ezer forinttal többet költhet a kártyahasználó: ezen belül a szálláshelyszámlára 225 ezer, a vendéglátásszámlára 150 ezer, a szabadidőszámlára pedig 75 ezer mehet majd. A kártya a meleg étkezési utalványt és az üdülési csekket – a két legnépszerűbb béren kívüli juttatási formát – váltja fel. Fontos cél, hogy az elfogadóhely-hálózatot folyamatosan növelje a minisztérium.
A jutalék tehát nem fog elfolyni más célokra, a pihenést és az üdülést kívánja ösztönözni az új rendszer. Modern, egyszerű fizetési eszközről van szó, hangsúlyozta Nemes Andrea, a munkáltatóknak és a munkavállalóknak is ingyenes lesz a kártya kiváltása. Hozzátette: a kártya kibocsátásának feltételeit egy 2011-es kormányrendelet határozza meg. Ezeknek jelenleg az OTP, a K&H és az MKB-csoport felel meg. A kártyával POS-terminálnál, vagyis boltokban és interneten is tud majd fizetni a használó.
Kevesebb éjszaka, növekvő bevétel
2010-ben 7,2 százalékkal nőtt a Magyarországra érkező külföldi vendégek száma, de a válság ebben a szektorban is megtette áldásos hatását – hangsúlyozta Dudás Krisztina, a Magyar Turizmus (MT) Zrt. marketingigazgatója. Kifejtette: a majd nyolcmillió eltöltött vendégéjszaka 5 százalékos visszaesést jelentett, a 65 milliárdos szállásdíjbevétel ennek ellenére 6,2 százalékos növekedést mutat. Mindez azt mutatja, hogy elsősorban a magyarok költenek kevesebbet utazásra. 2012-re a vendégéjszakák száma annak ellenére növekedésnek indulhat, hogy a gazdaság nem emelkedik majd meredeken.
Kiemelte, a taktikai kommunikáció szerepe a jelenlegi helyzetben kettőzött fontosságú lesz. Az MT Zrt. arra számít, hogy az utazók elsősorban a wellness-, a bor- és a gyógyturizmus irányába mutatják majd a legnagyobb érdeklődést. Nemes Andrea előadására reagálva az igazgató elmondta, miután a belföldi turizmusban nem lehet markáns növekedésre számítani, a külpiaci aktivitást kell majd leginkább fokozni. Itt kiemelt szerepet szánnak a határ menti régióknak is. Messzebbre tekintve Németország és Ausztria jöhet szóba fontos célországként.
Fürdőbe csábítanak
Marketing szempontból Dudás Krisztina a BBC és a CNN turisztikai műsorait emelte ki követendő példaként: a vezető hírcsatornák főműsoridőben napi egy órát szentelnek egyes országok régióinak népszerűsítésére nagyjából fél éven át. Magyarországnak sokkal markánsabban kell megjelennie a nemzetközi sajtóban, szögezte le. Lengyelország, Szlovénia vagy Macedónia megkötötte az ehhez szükséges nemzetközi együttműködési szerződéseket a különböző intézményekkel, nekünk is ezt az utat kell követnünk. Ennek egyik első jele a Budapest Winter Invitation 2011/2012-kampány, amely új arculattal próbálja a budapesti fürdőkbe csábítani a külföldi érdeklődőket.
A Magyar Turizmus Zrt. nyomtatott kiadványai elavultak, és az információs portál is komoly átalakításra vár. Az előkészületek hónapok óta zajlanak. A társaság fontosnak tartja, hogy a mobilos alkalmazások és a Google-hirdetések is bővüljenek. A Nokia régóta kereste ilyen céllal az MT Zrt.-t, talán felesleges mondani, a Samsung már régen kifejlesztett hasonló alkalmazást.
Világsztár csapol a VII. kerületben
A Légi Marketing Alap által támogatott járatokkal nagyjából 42 ezerrel több utas érkezhet Magyarországra, ők mintegy 6,7 milliárd forinttal bővíthetik a hazai turizmusbüdzsét, emelte ki Dudás Krisztina. Kérdésre reagálva elmondta: apróbb sikerekből lehet építkezni a hazai turizmusban. Ennek egyik jele, hogy Budapest VII. kerületében működik egy kocsma, amelynek tulajdonosa nem más, mint a világhírű Charlize Theron színésznő. Sokak számára hihetetlen látványt nyújt, de igaz: a sztár olykor maga is beáll a pult mögé, és szívesen csapolja a sört a szomjas vendégeknek. Ezek az emberek messzire vihetik hazánk jó hírét, minél több ilyen jó példára van szükségünk, tette hozzá.
A gyenge euró is felelős az esésért
Hogy a forint árfolyama hogyan fog alakulni a jövőben, azt nem tudom megmondani, de annyi bizonyos: ha a napokban kaptam volna a meghívást, nem biztos, hogy eljöttem volna – kezdte ironikusan előadását Borbély László. Az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgató-helyettese elmondta, a forint gyengülése a Lehmann Brothers csődjét követően kezdődött meg komolyabb léptékben. Az utóbbi napokra reflektálva kiemelte: az IMF-tárgyalások átmenetileg javították a forint árfolyamát, a Moody’s lépése viszont újabb csapást mért valutánkra. – A forint nem csupán a spekuláció miatt esett, hanem az euró hullámzása, gyengülése miatt is – tette hozzá.
A piac huzamosan arra számított, hogy marad a 6 százalékos jegybanki alapkamat, majd végül csökkenteni fognak Simorék. A piac bizalmát rettentően meggyengítette a hitelválság, ennek hatására a CDS-felár elképesztő magasságokba emelkedett, ami annyit jelent: nagyon kevesen bíznak benne, hogy az európai országok ki tudják fizetni államadósságukat. Az unió összesített államháztartási hiánya néhány hónap alatt átlépte a 800 milliárd eurót.
Nem várható újabb leminősítés
Bevallom, és sem szeretem a hitelminősítőket, de be kell vallani, nem könnyű a helyzetük – magyarázta Borbély László. Az országok csak újabb hitelfelvétellel vagy állampapír-kibocsátással tudják finanszírozni adósságukat. Miután a piac hirtelen elkezdte érzékelni az egyes államok nem fizetési képességét, a minősítők erre reagálva léptek. Kifejtette: Magyarország leminősítése 1997-ben következett be először, de csak a 2000-es évek közepétől váltunk veszélyeztetetté. Miután a 600 bázispontos CDS-kategóriában már régóta benne volt hazánk, így nem várható, hogy besorolásunkon középtávon rontani fognak a minősítők.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 22. 08:51, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor szerint Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
2024. December 22. 08:47, vasárnap | Belföld
A TEK egységei jelen vannak a karácsonyi vásárokban
A Terrorelhárítási Központ (TEK) egységei jelen vannak a vidéki és a fővárosi karácsonyi vásárokon, így a Szent István-bazilika és a Vörösmarty tér környékén is - közölte a szervezet szombaton az MTI-vel.
2024. December 21. 09:04, szombat | Belföld
637 200 forint volt a bruttó átlagbér októberben
Októberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 637 200 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 438 900 forint volt.
2024. December 21. 09:02, szombat | Belföld
Orbán Viktor üdvözölte Románia schengeni csatlakozását
Mi, magyarok már régóta abban voltunk érdekeltek, hogy Románia velünk a schengeni övezetben legyen és velünk együtt élvezze annak az előnyeit.