Hírek
2024. Július 13. 10:16, szombat | Sport
Volt adok-kapok, de győzni tudtunk!
Élménybeszámoló Jobbágy Ákostól a Prešov Rally után, ahol a dobogó legtetején végeztek.
27. Rally Prešov - RRP 2024
Jobbágy Ákos – Maricsek Miklós
27. Rally Prešov - RRP 2024
2024.06.28-29.
Roger Racing Kft.
27. Presov Rally, ahol szintén Maricsek Miklós navigált neked. A nyolc szakaszból hetet sikerült teljesíteni, a nyolcadik (az ötös szakasz) etap lett. Azzal mi történt?
- Hasonlóan meleg nap volt, mint most. 35 fok körüli hőmérséklet volt, és a két szakasz között 7 perc volt az etap. Itt elkezdett szakadni az eső, és az egész mezőny slick gumin volt. A 20-as rajtszámtól kezdett el esni az eső, megállították a rajtoltatást, amikor nagyon nagy volt az eső. Majd bő 10 perc múlva újra elindították a mezőnyt, de 5 kocsiból három beesett. Fényes, fehér aszfaltos szakasz volt, ami nagyon nehezen teljesíthető slickkekkel, és az egyik Mitsubishiből olaj folyt a pályára, emiatt etap lett a gyorsasági szakasz.
Maradt 7 gyors nektek erre az egy napra, viszont mindegyik gyorson, ahol másodjára mentetek űridőkkel lettetek jobbak, az első körnél. Tehát. Nem nagyon megszokott az, hogy 10-15 másodpercet is lehet javítani a szakaszokon. Minek köszönhető, hogy ekkora javítást sikerült elérni? Az egyes 7 km-es szakaszon 10 másodpercet javultatok, még be sem melegedett a gumi, már célba értetek.
- Igen. Ez az egyik. Két részből adódik. Alapvetően ez az én hibám, mert reggel nehezen ébredek. Igazán 150-el menni az egy sávos úton, az rémisztő reggel korán, és ott egy kicsit benne hagyok mindig. A másik, hogy nagyon összetett pályák voltak. Szlovák és cseh építésű pályák, ahol mindig van, egy bukkan, ahol nem látsz át, és kanyarodik az út. Nehéz megtippelni, hogy mennyire fog elemelkedni az autó, mennyire fogsz lecsúszni az ívről. Picit rátart az első körben az ember. Utána beírogatom, hogy mi fér el, mi nem. Kijavítjuk az itinert, és másodjára már tapasztalatból, sokkal jobb időket lehet menni.
Következett a 4-es gyors, szűk 11 km volt, ahol 103,8 km/h átlagsebességet értetek el. Autópályára tévedtetek, rossz volt az itiner, vagy tényleg ilyen volt ez a szakasz, hogy nyél gázon jöhettetek, lassító sem volt? Ez a Luchinál szakasz volt másodjára, ahol ennyire gyorsan mentetek.
- Ez őrült tempós volt, igen. Egy lassító és egy kitérő volt benne, és egy kétsávos erdei úton ment a gyorsasági szakasz, itt 4.- 5. volt végig. Egy-egy visszafordító, vagy kitérő kivételével végig nagy tempóval lehetett közlekedni. Nagyon élvezetes hegyi pálya jellege volt. Igazi hosszú kanyarok, csak magas sebességi fokozatban. Igen, elég lobogós volt.
Szabályzáson is mentetek, vagy mehettetek akár?
- Háromszor szabályozott a kocsi, elég hosszan.
Ahogy nézem, majdnem mindenhol 100km/h volt az átlagsebesség?
- Igen, elég tempós gyorsasági szakaszok voltak. Míg a Tátra Rallyen 90-98, itt meg inkább 100 és fölötte. Tempós volt.
Az első gyors kivételével, minden szakaszon kategória időt mentetek, első időt. Már úgy megszokott részetekről, vagy?
- Hozzáteszem, hogy volt egy komoly ellenfelünk (Citroen Saxo VTS), aki nagyon komoly összetett időket szokott menni ezen a versenyen. Mondhatni ez a hazai versenye, ő egy szlovák srác, és ő futotta a legjobb időt. Elég szépen elvert minket az első gyorson, a másodikon meg lett egy műszaki gondja. Aztán megjavították a szervizben, és volt, hogy ő ment elől, aztán mi. Volt egy adok-kapok, de az inkább az ő szerencsétlenségének, pechjének tudható be, hogy mi végeztünk elől.
Bútor Robi jut eszembe, ő sem ment lassan a Citroennel. Ez a kategóriatárs a Citroennel, az adok-kapok, jelentett-e nektek ösztökélést, és hogy úristen, végre van valaki, akivel tudunk harcolni. Jelentett-e pluszt ezen a sprint jellegű versenyen motivációt? Valakivel felvenni a versenyt, adott-e plusz motivációt nektek?
- Abszolút. Én a versenyzésért megyek versenyre, nagyon szeretek versenyezni. Ki is nézek, nem kategóriánkba illő embereket is. Erősebb kategóriából kinéztem egy pár VFTS-t, egypár autót, ami fogható. Bár kaptunk tőlük az első gyorson egy-két másodpercet, az összes többin, meg mi adtunk. Föl tudom szívni magam, és a versenyszellem az előjön. Próbálom az erősebb kocsik ellen is fölvenni a harcot. Abszolút motiváló.
Mennyire volt ez rallye verseny a km-ket, a távokat nézve, mert rövid szakaszok voltak. Mennyire melegedet el a gumi, nem-e folyt el túlságosan, vagy azért elég csiki-csukisak voltak a 7 és 11 km-es távok?
- Én nem a km-ből szoktam kiindulni soha mert, van Magyarországon is olyan 5 km-es pálya, ahol két elágazás van és sima jobb, sima balokkal mész. Fehérvár Rallyen is szokott lenni ez a gyors. Itt viszont elképesztő mennyiségű kanyar volt. Talán az itinerbe kétszer volt beírva 150, egyébként meg 50-ek, 30-ak, és kanyarból- kanyarba estünk. Lehet, hogy ezen a 11 km-en több kanyar volt, mint máskor 25 km-en, úgyhogy nagyon komoly rallyes volt, technikás pályák voltak.
Meglehet említeni a nyolc szakasz közül azt, amiről azt, mondjátok, ebben nem maradt semmi, ez megvolt?
- Hát, én azt gondolom, hogy az utolsó kettő. Azt nem mondom, hogy nem maradt semmi, mert nyilván keveset versenyzünk. Három tréningből megyünk, és nem járunk pluszban pályát, ezért nem is tudjuk olyan jól feldolgozni. Mivel kettőt, hármat lehetett menni, mindig marad benne egy pici, plusz, amit nem mertem átnyomni, vagy átférne talán, vagy később lehetne fékezni. Esetleg másik sebességfokozatban lehetne venni, Úgyhogy marad benne mindig, de az utolsó kettőn, ahogy a Miki mondta, ha Ő a topformájában beülne, akkor csak pár tizedet találna. Tehát nagyon jól meg volt csinálva, jól fel volt dolgozva.
Ha újra rajtolnátok, mi az, amit másképpen tennétek, és miért?
- Hál, istennek azt gondolom, hogy semmit. Talán kicsit több folyadékot innék, egy kicsit megfájdult a fejem a végére. Nem számítottunk arra, hogy 3-4 liter vizet megiszunk, akkor még mindig úgy tűnik, mintha semmit sem ittunk volna. Egy-két literrel többet meg kellet volna inni. szürreális volt az is, hogy néhány óra alatt 4 litert meg kell inni, és így is fejfájásba torkolt az utolsó gyors. Sport szakmailag remekül működött minden, a csapat fantasztikus kocsit adott, műszaki probléma mentesen tudtunk menni. Úgyhogy nagyon jó kis verseny volt, köszönöm nekik is.
Nálatok van-e súlymérés, kocsistól, mindenestül?
- Van. Idén minden versenyen van. Volt Tátra Rallyen, és volt most is. A kocsi egy gyári kocsi, és úgy van megépítve, ha egy db pótkereket beteszel, akkor már 30 kg-al a homológ súly felett van, úgyhogy alá nem tudunk menni. Sajnos Miklós és az én esetemben is pár plusz kiló van rajtunk. Lehet farigcsálni, ezen dolgozunk. Minden versenyen kimaxoljuk az üzemanyag mennyiséget, mert van rajtunk egy pici plusz, de ha megtehetünk valamit azért, hogy versenyképesebbek legyünk, azt mindenképpen megtesszük. Kiszámoljuk mindig az üzemanyag mennyiséget, és dolgozunk azon, hogy minél kevesebb plusz súlyt vigyünk magunkkal.
Nicky Grist is mondta: „a tempót én diktálom, a Colin meg a pedálokat kezeli.” Itt a Mikulás bácsi diktál, Ákos bácsi meg kezeli a pedálokat. Összességében, hogy éreztétek magatokat a 27. Presov Rallyen?
- Nagyon jó volt! Szerényebb volt a mezőny, mint a nagy, legendás Tátra Rallyen, vagy mint most lesz jövő héten a Kassa Rallyen, az 50. Kassa Rallyen. Szerényebb volt egy kicsit a mezőny, de hát nincs olyan ország, ahol minden futam egyforma. Vannak kicsit szerényebb mezőnyű, és vannak nagy tradicionális versenyek. Úgyhogy mi nagyon jól éreztük magunkat itt is. Igazi feladat volt ez a két gyorsasági össze-vissza fordítgatva. Igazi feladat volt, mindenkinek csak ajánlani tudom.
Legközelebb a Kassa Rallyen indultok ugyanezzel az autóval, ugyanezzel a navigátorral, ugyanezzel a csapattal?
- Igen. Ez az év ez erről szól, hogy ebben a felállásban próbálunk meg sikert elérni, és meglátjuk, hogy mi lesz a Kassa Rallyen. A bajnoki ponttáblázatban átvettük a vezetést a kategóriánkban, most a Presov után. Haladunk szépen előre. Három verseny után mi álltunk az élre.
Visszatérve, nagyon jó közös versenyeket lehetne rendezni. Reméljük a jövőben lesz még erre lehetőség. Terveznek valamilyen újdonságot. Remélem.
Úgy legyen. Köszönöm szépen! Gratulálok az első helyhez!
Köszönöm szépen!
Partnereink: BAU SYSTEM 92 Kft., Euronet Magyarország, Petaroz Kft., Drink World Italnagyker Dunakanyar, Benkő Daru, Pilis Autóüveg Kft., IGOL Magyarország, Hajdu Complex, Rimóczi Filters, Pirelli – Autógumiplaza, Race-shop.hu, Roger Racing Kft.
– Hajósi Miklós –
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 20. 07:48, péntek | Sport
Klujber Katrin és Imre Bence az év kézilabdázója a magyar szövetségnél
2024. December 19. 08:13, csütörtök | Sport
Ádám Martin visszatért Paksra
A magyar válogatott Ádám Martin két és fél év után visszatért a Paks labdarúgócsapatához.
2024. December 18. 08:05, szerda | Sport
FIFA-gála - Vinícius Júnior az év játékosa, Garnachoé a Puskás-díj
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnél (FIFA) Vinícius Júnior, a Real Madrid brazil támadója nyerte el az év játékosa címet, amelyet kedd este a dohai díjátadó gálán adtak át.
2024. December 17. 08:32, kedd | Sport
M4 Sport-Az Év sportolója gála 2024 - Kihirdették a tízes listákat
Hétfőn (ma) megkezdődött az internetes szavazás 2024 legjobb sportolóira - a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) tagjai 67. alkalommal voksolhatnak.